Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Catilin Hughes kitalált története 1. évad :)

2011.05.16


                                                          1.rész

                       Az álompasi

 

Reggel 7 óra. Rohanok a suliba ne hogy elkéssek. Megvártam Millie-t és már siettünk is a suliba. A nap nagyon unalmasan telt. Alig vártam hogy vége legyen ennek a napnak. Sajnos ma van Hétfő...pff. Suli után egyedül mentem haza mert Mil-nek még dolga volt. Mikor hazaértem gyorsan megcsináltam a leckémet és befeküdtem a tv elé. Mikor bekapcsoltam kedvencemet mutatták a tv-ben. :-Justin Bieber a híres tinisztárnak elege van a magántanulásból. Elhatározta hogy rendes gimnáziumba fog járni "halandó" gyermekek között fog tanulni.A szerencsés gimnázium Amerikában található. De még senki nem tudja melyik gimi pontosan.

Úristen!! Jól hallottam??, Ide jön gimibe Justin Bieber,Amerikábaa?? Na ne!!!

Este alig bírtam elaludni. Azt mondták hogy holnaptól kezdi az első napját. Bárcsak a mi giminkbee jönne. Egy álom válna valóra. Ezel megadtam magam az álom manónak.

Reggel korán felkeltem és rohantam is a suliba. Még Mil-t sem vártam meg. Mikor bértem leültem a helyemre. Mil megjött.

Mil:-Miért nem vártál meg??

Elmeséltem neki,hogy mit hallottam a Tv-ben! Mil majdnem összesett. Ekkor becsöngettek. Az első óra Matek volt. Megszólalt a hangosbemondó. A szívem egyre gyorsabban kezdett verni. Ekkor megszólalt az igazgató.

:-Új tanuló érkezett a Gimnáziumunba. Az 1/a-ba fog menni. (az volt a mi osztályunk.) A tanuló neve...

Mindjárt folytatom...:P

 

                               2.rész

                              :D

 

A tanuló neve: Justin Bieber!

Nem tudtam hinni a fülemnek!! Justin ami osztályunkba fog járni. Pár lány elkezdett sikítozni.

Ekkor belépett az osztályba! Annyira jól nézett ki. Minden lány odarohant hozzá,még Mil is...én nem. Nem vagyok olyan lány aki az ölébe hullik csak azért mert sztár! Ezt észrevette. Mélyen belenézett a szemebe és elkezdett csibészesen mosolyogni. Annyira édes volt. Szívem szerint odarohantam volna,de nem így tettem. Nem volt más hely csak előttünk. Mivel én Mil mellett ültem.Jus odaült elénk. Úgy döntöttem hogy ezen a héten bent maradok a gimiben. Suli után hazarohantam pár ruháért. Összepakoltam és mentem vissza a sulibaa. A szobám a 104-es volt. Kaptam hozzá kulcsot. Nem volt szobatársam.Beraktam a ruháimat a szekrénybe. Az emeleten volt a szobám. Az erkélyem a kosárpálya felé nézett. Úgy döntöttem sétálok egyet a suliban. Sajnos Millie-vel csak holnap fogok találkozni...mert ő nem akart erre a hétre beköltözni. Bementem az erkélyről. Ekkor megahllottam valamit. A 103-as szobában ki volt nyitva az ablak. Ezért áthallatszódott minden. Megismertem a két ember hangját. Az egyik Tom Staben,a másik Justin!! Úristen!! Mellettem van a szobájuk! Várjunk csak! Róllam van szó!

Tom:-Igen,Cat nagyon szuper csaj. És eszméletlen jól néz ki.(én jól nézek ki?? hmm...dejóó)

Justin:-Én még nem tudtam beszélni vele...de remélem minél hamarabb összefutok vele. De az a szőke göndör haja,és kék szeme...megbabonázott. De remélem ő nem olyan mint a többi lány...elkezd sikítozni és megőrülnek.

Ekkor megcsörrent a telóm...Jus volt a csengőhangom...szóval áthallatszott minden...Millie volt az. Egy kicsit hangosan beszéltem...hogy a srácok is hallják :P.

Szia Mil...Igen nagyon jó hogy beköltöztem...nem bántam meg. Most lemegyek sétálni a kosárpályára! Na szia!

Tudtam hogy hallják. :D Ezért kiléptem a szobámból a folyosóra. És mit ad Isten...ekkor léptek ki ők is(biztos hallgatóztak):P. Bezártam a szobám és indultam is kifele. Lift-tel mentem. Éppen bezárt volna a lift ajtaja amikor...

Mindjárt folytatom :D        

 

                                                        3.rész

                    A kosárlabdaa

 

Valaki megfogta,és újra kinyilt...Justin és Tom álltak előttem.

Tom:-Nem baj ha csatlakozunk?-ezt persze rosszfiús mosollyal az arcán mondta.

Én:-Nem,persze gyertek srácok...-mondtam ártatlan pofival.

A liftbe kínos csönd volt. De úgy döntöttem hogy nem én fogom megtörni a csendet! (Egy kicsit lehet hogy hülyének néztek,de a fiúnak kell kezdeményeznii...) Leértünk a földszintre. Én szálltam ki elsőnek a lift-ből majd utánnam jöttek a srácok. Halottam hogy rólam suttognak...de nem érdekelt. Mikor kiértem a pályára a barátom(nem a pasim...csak a legjobb fiú haverom) Taylor kosarazott. Mikor meglátott hatalmas mosoly jelent meg az arcán. Jus és Tom leültek az első sorba.

Tay:-Szia csajszi...van kedved dobni párat??

Én:-Ohh...persze.

Odadobta nekem a lasztit

Beálltam a kosárral szembe...és dobtam. Mindig beletaláltam a kosárba. Elégedett mosollyal néztem Tay-re.

Tay:-Ügyes vagy...látom gyakoroltál.-eközben Justin egyfolytába méregetett.Tudtam hogy Jus is tud kosarazni.

Én:-Igen...apa erőltette. Na leülök és nézlek egy kicsit...-megöleltem Tay-t. Mikor sétáltam hogy leüljek Tom és Jus arcán látszott a féltékenység. Direkt 2 székkel arréb ültem. Ekkor Jus felállt és odasétált Tay-hez. Dobott Jus is párat. Ekkor megjöttek a suli cicababái...akiket ki nem állhattam. Beki és a barátnői...magassarkú rengeteg smink...stb. Justin annyira megbámulta Beki-t ,hogy amikor dobta a labdát az az én fejemen landolt. Gondolhatjátok mennyire fájt.... Egy hatalmas rajongó nem haragudott volna rá...én is hatalmas fan voltam de még is iszonyúan dühbe gurultam.

Én:-Nem tudnál odafigyelni hogy hova dobod azt a hülye labdát??!!!!-ordítottam mérgesen. Jusnak leesett az álla...szerintem azért mert nem gondolta hogy így leordítom. Rohantam fel a szobámba. Mikor felértem fogtam egy zsepit bevizeztem és a fejemhez tartottam. Nagyon fájt. És sokat dagadt. Ekkor valaki kopogott az ajtón...Nem mint ha nem tudtam volna hogy ki az. Kinyitottam. Justin állt előttem.

Jus:-Szia! Figyelj...bocsi az előbbiért én csak...

Én:-Te csak annyira megbámultad Beki fenekét hogy nem láttad hova dobod a labdát...

Justin fülig vörösödött. Annyira cuki volt így. Nem tudtam rá haragudni. De nem engedtem!! Azért mert sztár nem bocsátok meg neki...

Jus:-Bemehetek?

Én:-Gyere.

Jus leült az ágyam szélére. Én odarohantam a tükörhöz. Már nem látszott semmi a fejemen. Eddig össze volt fogva a hajam. Most kiengedtem. A szemem sarkából láttam hogy Jus elámul.

Jus:-Gyönyörű a hajad.-Ekkor felé néztem. Már nem ült. Sőt...elkezdett közeledni felém.

Jus:-Te annyira más vagy mint a többi lány... az arca elkezdett közeledni felém. Annyira jó lett volna ha megcsókol. De erőt vettem magamon és oda rúgtam ahova a fiúknak kell...xD Jus összerogyott. Méregtől vörös fejjel nézett rám...

Még írok egy részt...pedig már 22:55-van :P

 

                             4.rész

                         A buliii

Jus:-Mit képzelsz magadról?? Tudok kit rúgtál meg??

Én:-Tudod,engem úgy tanítottak hogy megvédjem magam attól amit nem akarok!-ártatlanul ezt mondtam xD

Jus:-De te akartad...tudom...akartad hogy megcsókoljalak!

Én:-Ohhh...persze

Ekkor valaki kopogott. Én nyitottam azjót. Az igazgató volt. Jus gyorsan ráugrott az ágyra  nehogy meglássák...mert a fiúk nem mehettek át a lányokhoz.

Igazgató:-Ma este lesz egy kis buli. Itt lesz a Jonas Brothers. Csak ennyit akartam...Szia!

Én:-Jó...köszönöm hogy szólt...ott leszek.

Jus még mindig az ágyamon feküdt... hirtelen felállt.

Jus:-Én most megyek...De ezt nem felejtem el!-egy rosszfiús mosollyal ezt mondta.

Ezzel elment....mindjárt kezdődik a buli...szval elkezdtem készülődni. Felvettem egy királykék egyberucit...kevés smink és kiengedtem a hajam.

Mikor megérkeztem a helyszínre...megpillantottam Justint amint Bekivel ölelkeznek. Úgy éreztem mint ha egy tűt szúrtak volna a szívembe. Nem tudom mi volt velem. De féltékeny voltam...és pont Bekivel?? Na ne!

Ekkor elkezdődött a KONCERT. Az első szám az S.O.S. volt. Amikor a refrén jött azt vettem észre hogy Nick engem bámul. És ekkor elkezdett énekelni és lejött a színpadról. Elkezdett közeledni felém. Közben egyfolytába mosolygott. A szemem sarkából láttam hogy Jus rettentően féltékeny. Elkezdett jönni felénk. Tiszta ideg volt. Nick megfogta a kezem és megforgatott. Annyira elbűvölően mosolygott rám. Visszamosolyogtam. Majd vége lett a számnak. Hatalmas csend lett. Mindenki várta hogy mi fog most történni. Ekkor Nick odahajolt hozzám és a fülembe súgta hogy:-Nem lenne kedved eljönni velem holnap este sétálni egyet? a 104-es a te szobád.Este 9 re ott vagyok. Ezzel felsietett a színpadra és énekeltek tovább. Justin odaért hozzám.

Én fogtam magam megfordultam és elvonultam. Vége lett a bulinak. Mindenki ment a saját szobájába. Én letusoltam,fogat mostam. Ekkor megláttam valamit az ágyamon. Egy telefont. Biztos Justinnak kiesett a zsebéből amikor az ágyamon feküdt. Fogtam magam felvettem és átvittem. Kopogtam az ajtón. Tom kinyitotta. Mikor meglátott hatalmas mosoly jelent meg az arcán.

Tom:-Jus nincs itt de mindjárt jön...addig gyere be és ülj le

Bementem...leültem Juss ágyára. Jót beszélgettem Tom-mal. (a pizsim egy francia bugyiból és egy topp-ból állt.) Eközben berontott Jus a szobába. Engem pont nem látott meg.

Jus:-Ez a Catilin...eszméletlen. De holnap majd meglepem egy ki...őőőő-ekkor meglátott engem.

Jus:-Te hogy kerülsz ide?? Huhh...woww..(itt végigmért)(megláttam a "pizsimet")

Én:-Ha nem hagytad volna a telefonodat az ágyamon akkor be se tettem volna ide a lábam... Nesze...itt van.

Én:-Na én mentem...szia tom! jót beszélgettünk.(rákacsintottam) -ezzel Juss nagyon féltékeny lett.(ez volt a célom) Már éppen bementem volna a szobámba amikor Jus megfogta a kezem(utánnam jött)

Jus:-Jó éjt Catilin!!! -ezzel megpuszilta az arcomat. Kirázott a hideg. Tudtam hogy mire megy ki a játék. Odahajoltam a füléhez és belesúgtam hogy:-Gyenge!

Megpusziltam a fülcimpáját. Őt is kirázta a hideg. Tudtam hogy a fiúkat így lehet "begerjíteni".

Én:-Jó éjt Jus...

Azzal bementem. Elhuppantam az ágyon és el is aludtam azonnal...

Nah jó...mára ennyit...puszi jó8

 

                               5.rész

                         A duplarandi

 

Másnap korán keltem mivel suli volt. A nap nagyon unalmasan telt. Justin egyfolytában Beki körül legyeskedett és próbált engem féltékennyé tenni. (Bevallom egy kicsit sikerült is neki). A nap végén felrohantam a szobámba hogy ledőljek egy kicsit...ekkor eszembe jutott valami! ÚRISTEN!!! Ma randizok Nick-el! De még csak 4 óra van szóval nem kezdek el készülődni. Inkább lemegyek egy kicsit kosarazni. Felvettem egy rövidnacit és egy pólót. Kivételesen lépcsővel mentem. De mit ad Isten...Justin kézenfogva sétál felfele Beki-vel. Elmentem mellettük,de Beki teljes erővel meglökött. Szerencsére készültem rá ezért kibírtam talpon.

Én:-Gyenge vagy Beki...-majd egy elégedett mosolyt villantottam.

Leértem a kosárpályára. Nem volt lent senki. Ennek örültem. Dobtam párat. Meg "taktikáztam" egy kicsit. Ekkor Beki és Jus kimentek az erkélyre. Szerintem Jus direkt hozta ide Bekit. Hogy halljam a beszélgetésüket.

Jus:-Beki,lenne kedved ma eljönni velem sétálni?

Beki:-Jajj,hát persze. -És a nyakába ugrott.

Én:-Srácok,ennél hangosabban nem lehetne??pffff

Beki:-Te csak ne szólj bele Catilin.Nem vagy az anyám!

Én:-Még szerencse!! Ha ilyen gyerekem lenne röhögve mennék bele a láncfűrészbe.

Justin-on látszott hogy majdnem felnevetett hangosan. De végül visszatartotta és egy kis kuncogás hallatszott helyette.

Beki:-Hahh...Justin,hallod hogy beszél velem??!!

Én:-Na mi van?? Nem bírod megvédeni magad??

Beki:-Na csak érjek le!! Lesz neked ne mulass!

Én:-Várlak!! Ja és vigyázz mert letörik a műkörmöd.

Beki:-Haggy békén! És beviharzott a szobába.

Justin kint maradt az erkélyen és nézte ahogy játszok. Ekkor megcsörrent a telóm. Szerencsére még tegnap csengőhangot válltottam...így nem Jus szólalt meg!

Én:-Szia Nick!(jó hangosan mondtam...közbe láttam hogy Justin fülig vörösödik a méregtől)

Én:-Menjünk a parkba! Este kilenc! Oké kész leszek! Szia!-ezzel letettem.

A pálya végére álltam,jó messze a kosártól.

Jus:-Úgy se fog bemenni.

Én:-Azt majd meglátjuk.

Dobtam...és belement.

Én:-Hahh...-Egy elégedett mosollyal elvonultam.

Felmentem a szobámba,letusoltam,fogta mostam. Felvettem egy miniszoknyát,egy pólót,és egy fehér totyit. Ekkor hallottam hogy valaki kopog az ajtón. Azt hittem hogy Nick...de amikor kinyitottam Beki és a cicababák álltak előttem.

Én:-Mivan?

Beki:-Ezt nem felejtem el!! Még nagyon megbánod!

Én:-Most félnem kéne?? Hahh...szánalmas-azzal bevágtam az ajtót. Erre a lármára Jus kijött és hallottam ahogy Bekit vigasztalja...fújj.

Eljött a kilenc óra. Kopogtak az ajtómon. Kinyitottam. Nick állt előttem.

Nick:-Szia! Hmm...de jól nézel ki.

Én:-ohh...köszii

Azzal bezártam az ajtót. A lépcsőn mentünk,összekulcsolt kézzel. A lépcsőn felfele Jus és Beki jött összekulcsolt kézzel. Jus egy gyilkoló pillantást vetett Nick-re majd...

Mindjárt folytatom.

 

                                 6.rész

                 Egy MAJDNEM mesés randi

 

Majd elviharzott az ő kis barátnőjével...pfff. De most nem foglallkoztam velük. Mindenki megbámult minket a suliban. Főleg a 3.-osok. Szerintem most vettek engem észre...szánalmas. Csak mert egy híres emberrel randizok...

Nagyon sokat beszélgettünk sokat hülyültünk.

Nick:-Még nem találkoztam olyan lánnyal mint te. Nem úgy viselkedsz velem mint egy sztárral hanem úgy mint egy emberrel. Ez tetszik.

Ekkor megjelent Mis.Cicababa...pff és az ő hercege. Pont oda jöttek ahol mi voltunk. Justin és Nick nagyon jó haverok voltak. Sokat beszélgettek. De én gyilkoló pillantásokat vetettem Beki felé.

Beki:-Catilin mi bajod van velem??!!

Én:-Meg se szólaltam!

Beki:-Látszik a szemeden hogy gyűlölsz!

Én:-És ezen te meglepődsz?? Had ne kezdjem el sorolni hogy miket csináltál velem mikor még szerencsétlen voltam...-már álltam és ordibáltam.

Beki:-Nem tudom miről beszélsz...tette az ártatlant...szánalmas r****c...xD

Én:-Ki bérelte fel a másodikosokat hogy engem sokszor...és durván szivassanak meg??!! Ki öntöt le kólával?? Ki köpött le?? Ki buktatott fel...Égetett le... HÁT TE!

Már annyira ideges voltam hogy ömlöttek a könnyeim...Én:-De ennek vége!! Többé nem játszadozol velem!!-elrohantam mérgesen. Egyenesen fel a szobámba. Kimentem az erkélyemre. Ekkor valaki dörömbölt az ajtómon. Tudtam hogy Justin.

Jus:-Cat...engedj be!!

Én:-Nem...haggy békén. Menj el. Nem kell megvédeni Bekit...értettem én. Nem szólok hozzá többet.

Jus elment. Elkezdtem énekelni...nem érdekelt ha hallják. That Should Be Me.

Bementem lezuhanyoztam,gyors megcsináltam a leckémet,fogat mostam és eltettem magam holnapra.

Másnap reggel Nick felhívott és azt mondta hogy neki barátnőnek túl vadmacska vagyok de azért még barátok lehetünk. Nem bántam...nem szerettem egy barátnál jobban Nick-et. Mikor kiléptem akkor lépett ki Juss és Tom is.(szuper)

Gyorsan rohantam le a lépcsőn hogy ne kelljen beszélnem velük. Mikor talállkoztam Mil-lel elmeséltem neki mindent. Az első óránk ének volt. A tanárnő engem szólított fel. Énekelje el a titanic betétdalát.(mi ilyen modern zenét és Musical-eket énekeltünk)

Every night in my dreams I see you, I feel you
That is how I know you go on.
Far across the distance and spaces between us
You have come to show you go on.

És így tovább... 5-t kaptam rá. Suli után focimeccs volt. A tanárok fociztak mi meg szurkoltunk. Kis kocsikkal mentünk ki amiket a diákok vezettek. Millie elment a pasija mellé...én meg kerestem egy kocsit. Találtam is egyet. De ekkor valaki megszólalt.

Beki:-Az már foglalt.

Justin beszállt...ő vezetett mellé Beki. Hátul meg Tom. Még volt egy hely.

Tom:-Itt még van egy hely mellettem.

Azt akartam mondani hogy inkább a halál(mert nem akartam Bekivel egy kocsiban ülni) De csak annyit mondtam hogy

Én:-Inkább kihagyom...-És tekintetemmel Beki felé mutattam. -Gyalogolok.

Ezzel elhajtottak. Ott maradtam egyedül. Félúton járhattam mikor Jus visszajött értem. Beszálltam mellé.

Én:-Kössz.

Jus:-Figyelj...a tegnapi

Én:-Hagyjuk oké??

Jus:-Az mind igaz volt?

Én:-Ahha...a te kis barátnőd ilyen kígyó...

Jus:-Tessék??!!! Nem is a barátnőm...

Én:-Ahha...azért csókolóztok,járkáltok kézen fogva és ölelkeztek

Jus fülig vörösödött.

Jus:-Én mást szeretek.

Én:-Oké...és mégeccer köszz

Ezzel kihuppantam. Beki egyből odafutott Jus mellé és a kezéért nyúlt,de Jus elhúzta. Beki egy gyilkoló pillantást vetett rám. Én ártatlan pofival ránéztem...Majd......

A többit majd esteeee:P

 

                               7.rész

                A kosárpálya

 

Majd elfordultam. Ekkor Beki odarohant hozzám. Justin ahogy meglátta futott ő is...

Beki:-Nem tudnál egyszerűen lekopni??!!

Én:-Miért???

Beki:-Mert tönkreteszed a kapcsolatomat Justin-nal.

Én:-Ha Justin igazán szeretne akkor nem tudnék ártani nektek.

Beki már emelte fel a kezét hogy megüssön...de Justin elkapta a kezét.

Jus:-Fékezd magad!

Beki:-De édesem,nem hallod hogy beszél velem??

Jus:-De,hallom. Figyelj...szakítok veled. Kopj le. És hagyd békén Cat-et!!

Beki:-Oké!! Ezt még megbánod Catilin!

Én:-Már nagyon várom!

Ezzel Beki elviharzott.

Én:-Kösz hogy megfogtad a kezét...mert ha megütött volna esküszöm megölöm.

Jus:-Oh...semmiség. Figyelj...rájöttem hogy igazad van. Nem szeretem Bekit. Én mást szeretek.

Nagyon jót beszélgettem Jussal. Már majdnem végeztek a tanárok a meccsel. Ekkor egy harmadikos odajött hozzám.

Richi:-őő...heló beszélhetnénk?

Nem tudtam hogy mit akar tőllem egy 3.-os.

Richi:-Figyelj...őőő mindegy... nem lenne kedved eljönni velem randizni??

Én:-xD. Catilin vagyok. Az szép hogy randira hívsz és még a nevemet se tudod.És azért hívsz randira mert egy hírességgel randiztam?? Szánalmas!

Richi:-Ha nemet mondassz megbánod!!!!!!!

Én:-állok elébe!!--azzal visszamentem Justinhoz. A meccs után mindenki hazament. Ebbe a suliba az volt a jó hogy nem fújtak takarodót. Már mindenki aludt. Ezért kimentem a kosárpályára. Bekapcsoltam Miley Cyrus: Party In The Usa-t. Elkezdtem táncolni és énekelni. Ekkor hallottam valami recsegést...Nem érdekelt énekeltem és táncoltam tovább. Előrecsaptam a hajam...és sexy-n felemeltem. Nagyon élveztem. Majd mikor vége lett tapsolást hallottam magam mögül. Egy percre lehültem majd gyorsan megfordultam.Justin ott ült az egyik széken.

Jus:-Woww...teccik!! Nagyon sexy volt!

Én:-Te hogy kerülsz ide??

Jus:-Gondoltam táncolok egyet idekint. De megelőztél. Vagy nem baj ha táncolok egyet?

Én:-ohh...nem...sőt. SZIVESEN megnézem!!

Justin felállt és odajött hozzám. A telóján újraindította Miley-t. Majd elkezdett táncolni. Rettentően jól táncolt. Majd hirtelen odament mögém és megfogta a derekamat. Elkezdtünk együtt táncolni. Tekergettem e csípőmet. Ő meg táncolt. Nagyon jó volt. Majd a szám végén magához húzott. Elkezdett közeledni egymás felé az ajkunk...már majdnem összeért amikor meghallottuk az igazgató hangját.

Ki van kint ilyenkor?

Jus megfogta a kezem és elkezdtünk rohanni. Találtunk egy ajtót ami nyitva volt. Gyorsan bementünk. Ekkor az igazgató odament az ajtóhoz és bezárta.

Igazgató:-Jajj...a raktárt nem zártuk be...

Az igazgató elment.

Én:-Nem akarok idekint éjszakázni... és te??

Nem jött válasz. Justiiiinn!! Már majdnem hisztárikusan mondtam. Elkezdtem nagyon félni. Ekkor....

A többit majd holnap!!!

 

                              8.rész
                
A kibírhatatlan vágy

 

Ekkor valami reccsenést hallottam a hátam mögül. Valaki elkapta a derekamat és befogta a számat. Elkezdetem kapálózni. Meghallottam egy ismerős hangot.

Nyugi,csak én vagyok.

Én:-Ezt miért csináltad?? Nagyon féltem.

Jus:-Azért féltél hogy elmegyek és egyedül hagylak?? Akkor szükséged van rám?

Én:-Nem,nincs.-a derekamnál fogva magához húzott. Mikor megéreztem az édes illatát megszédült a fejem.

Jus:-Na?? Még mindig nem?

Én:-nem.-nagyon kóvályogtam. Nehéz volt ellenálni neki. Közelebb jött és megcsókolta a nyakamat.

Jus:-Még mindig nem ??-tudtam hogy nagyon jól mulat.

Én:-Ne...Ne...Nem..-alig bírtam kimondani ezeket a szavakat. Teljesen beleszédültem. Justin közelsége teljesen megbabonázott. Tudtam hogy nagyon szeretem és szükségem van rá...de nem akartam bevallani neki.

Justin látta rajtam hogy alig bírom kimondani ezeket a szavakat. Tudta hogy ha tovább csinálja ezt velem akkor beadom a derekamat. Így hát szorosan magához ölelt és ajka vészesen elkezdett közeledni felém. Még pár miliméter. Ekkor ajkunk össze fort. Ritmusosan mozogtak ajkaink. Jus átölelte a derekamat így meggátolva azt hogy én elhúzódjak. De nem akartam elhúzódni. El kell fogadnom. Nagyon szeretem és ez ellen nem tehetek. Beletúrtam a hajába. Jus nekiszorított a falnak és egyre szenvedélyesebben csókolt. Majd elhúzódott. Látta rajtam hogy kóválygok.

Jus:-Még mindig nem??-Jus is teljesen meg volt szédülve. Ez a csók mindennél jobb volt.

Én:-Nagyon pimasz vagy tudod?

Jus:-Miért?? -kérdezte ártatlan pofival.

Én:-Kómás fejjel nem tudok neked válaszolni. Alig bírok beszélni. De...

Nem bírtam folytatni mert ajkunk megint egymásén volt. Nem bírtam ellenálni neki. Majd elhúzódtam és csak ennyit bírtam kinyögni.

Én:-Szeretlek.

Jus:-Én is...amióta megláttalak azóta......

Az este további része csodálatos volt. Sokat beszélgettünk,hülyültünk,csókolóztunk. Majd ezt mondtam.

Én:-Figyelj...szerintem aludnunk kéne.

Jus:-Oké,benne vagyok.

Már készültem lehunyni a szemem amikor meghallottam Jus hangját.

Jus:-Még jóéjtpuszit se kapok??

Odahajoltam hozzá és adtam neki egy "hosszas" szájra puszit. Azzal elfordultam. Juss átkarolta a derekamat. Justin hamarabb elaludt mint én. Egy kicsit hallgattam az édes szuszogását majd én is elaludtam......

 

                                                            9.rész

                     Csak ÁLOM??!!!!

 

Reggel mikor felkeltem nem tudtam hogy hol vagyok. A szobámban feküdtem. De én arra emlékeztem hogy Justinnal a raktárba feküdtünk és összejöttünk. ÚRISTEN! Az nem lehet hogy csak álmodtam! Na mind1...biztos hülyee vagyok. Tényleg csak álom lett volna? Nem hiszem el! Gyorsan elkészültem és indultam le a terembe. Mikor léptem ki az ajtómon akkor lépett ki Justin is. Nagyon elpirultam mert eszembe jutott az "álmom". Gyorsan mentem lefele a lépcsőn. Ekkor megláttam Bekit. Amint meglátott odarohant hozzám.

Beki:-Szia! Lenne kedved eljönni velem vásárolni?

Én:-Veled?!!! Soha!

Mi történt Bekivel? Miért ilyen kedves?? Na mind1! Biztos meg akart szivatni. A napom nagyon unalmasan telt. Nem mertem Justin szemébe nézni. Egész nap az "álom" járt a fejemben. Suli után Mil hazament. Felmentem a szobámba és lehuppantam az ágyra. Elkezdtem gondolkozni. Tényleg csak álmodtam volna? De annyira szép volt! Minden olyan valódinak tűnt! Arra se emlékszem hogy az este lefeküdtem volna. Minden olyan értetlen volt. Ekkor valaki kopogott. Szépen lassan felálltam és elindultam az ajtó felé. Mikor kinyitottam nem hittem a szememnek. Justin állt előttem. Már éppen meg akartam szólalni amikor hirtelen nekiszorított a falnak és szenvedélyesen megcsókolt. A lábával belökte az ajtót. Beledúrtam a hajába. Nem értettem semmit. Miért csókolt meg?? Akkor még sem álmodtam? Vagy mivan?? xD

Elkezdett az ágy felé vezetni miközben egyfolytába csókolt. Ledöntött az ágyra. Így ő volt felül. Nagyon hevesen csókolóztunk. Már alig kaptam levegőt. Teljesen megszédült a fejem. Ekkor Jus elhúzódott és mélyen belenézett a szemembe.

Jus:-Ma egész nap rám se néztél. Miért? Már nem is emlékszel a tegnap estére?

Én:-Várj! Akkor nem álmodtam?? Tényleg megtörtént?

Jus:-Igen! Azt hitted hogy álmodtál?

Lesütöttem a szemem.

Én:-Hát...öhömm. Igen.

Justin felemelte az arcomat az államnál fogva. Mélyen belenézett a szemembe.

Jus:-Mert annyira varázslatos volt a tegnap este mint egy álom?

Nem akartam válaszolni.Annyira hülyének éreztem magam. Jus ezt észrevette. Ezért közelebb hajolt hozzám. Megéreztem édes illatát. Teljesen megszédült a fejem. Pont mint tegnap este.

Jus:-Na? Emlékszel már?

Még mindig nem válaszoltam.

Ezért gyengéden megcsókolta a nyakamat. Teljesen megszédültem.

Jus:-Emlékszel már?

Én:-Kezd derengeni valami.-egy halvány mosoly jelent meg az arcomon.

Ekkor.......

 

                          10.rész

                         Boldogan

 

Ekkor valaki kopogott az ajtón. Justin gyorsan leszállt róllam. Láttam az arcán a csalódottságot. Mikor kinyitottam az ajtót Tom állt előttem.

Tom:-Szia csajszi... nem láttad Justint?

Már éppen válaszolni akartam amikor Jus mögöttem termett.

Jus:-Itt vagyok. Egy perc és megyek.

Tom:-Oké,de ugye tudod hogy bajba is kerülhetsz hogy itt vagy Cat-nél?

Jus:-Igen,tudom.-Jus egy sürgető pillantást vetett Tom-ra.

Tom:-akkor jó...én mentem sziasztok!

Kimentem a folyosóra és körbenéztem. Nem volt kinnt senki. Majd visszasiettem a szobámba. Justint nem láttam sehol. Gondoltam hogy a fürdőbe van,vagy telefonon beszélt. De akkor valaki hátulról megölelt. Nem ilyedtem meg mert gondoltam hogy Justin az.

Jus:-Hiányoztam?

Én:-Hát...egy kicsit.

Majd a kezemnél fogva megfordított. Így pont szemben álltam vele.

Jus:-Hol is tartottunk?

Elkezdett közeledni felém. Összeért az ajkunk. Nem csókoltam vissza. Kiváncsi voltam hogy mi lesz Justin reakciója.

Jus:-Csókolj meg!

Én:-Bocsy,de neked menned kell. Tom már vár rád.

Jus:-Ne csináld ezt velem! Nem bírok ellenállni neked.

Majd újra megcsókolt. Egyre szenvedélyesebben. Alig bírtam ki hogy ne csókoljak vissza. Hatalmas volt a kísértés. De kibírtam csók nélkül. Elhúzódtam Jus-tól.

Én:-Tom már vár rád!! Szia Justin!

Jus:-Csókolj meg! Nem bírom ki a csókod nélkül. Kérlek!!-kiskutyapofival nézett rám. Elkezdtem közeledni felé. Láttam a szemében a vágyakozást a csókom iránt. De amikor a szánk összeért volna elfordítottam Jus arcát. Így csak arcra puszi lett belőle.

Jus:-Addig nem nyukszom meg amíg nem csókolsz meg!

Majd kilépett az ajtómon és eltűnt. Alig hogy elment már kopogtak az ajtómon. Kinyitottan. Az igazgató állt előttem.

Én:-Jó napot!

Igazgató:-Szia! Ma este a diákoknak lesz egy bál szerűség. Estélyi ruha kell. Reméljük ott leszel.

Én:-Köszönöm hogy szólt! Persze ott leszek.

Elkezdtem készülődni. Felvettem egy királykék rövid miniruhát és egy ezüst magassarkút. És ehhez még raktam fel kiegészítőket. Egy szolid füstös smink,és már készen is voltam. Gyorsan elkészültem és indultam le ahol a bál volt. Mikor beléptem egy csomó ember megbámult. Ekkor megláttam hogy Justin Beki mellett áll és nevetgélnek. Nagyon rosszul esett. De amint Jus meglátott engem odarohant hozzám.

Jus:-Szia!

Én:-Szia Jus! Látom jól érzed magad!

Jus:-Nem,mert nem voltál itt. Most már jól érzem magam mert itt vagy mellettem. ... Szabad egy táncra?

Nem válaszoltam csak mosolyogtam. A parketten csak mi voltunk. Keringőzni kellett. Nagyon jól tudtam táncolni,de Jus is. Mélyen belenézett a szemembe. Annyira gyönyörűen csillogtak azok a szép barna szemei. Nagyon szerettem. Majd a szám végén közelebb hajolt és mindenki előtt megcsókolt. Most már nagyon vágytam a csókjára, ezért visszacsókoltam. A nyelvünk egyszer összeért. Erre egy halvány mosollyal reagáltunk. Majd elhúzódtam.

Jus:-Na végre,megcsókoltál! Annyira szeretlek !

Én:-Én is téged! Nagyon.

Majd a szám végén leültünk. Beki odajött hozzánk

Beki:-Justin beszélhetnénk?

Jus:-Öhöm. - láttam rajta hogy nem örül annak hogy Beki beszélni akar vele. Ennek örültem.

Már vagy 10 perce oda voltak. Kezdtem gyanakvó lenni. Ezért elindultam hogy megkeressem őket. Egy raktár ajtaja csak be volt hajtva. Ezért benyitottam. Leesett az állam. Justin ott állt és Bekivel smároltak. Mikor megláttak Jus csak ennyit nyögött ki.

Jus:-Ez nem az aminek látszik! Meg tudom magyarázni.

Könnyekkel küszködve felfutottam a szobámba. Bevágtam az ajtót és felültem az ágyamra. Átkaroltam a térdemet és csak sírtam. Hogy tehette ezt velem? Azt hittem szeret!! Ekkor valaki dörömbölt az ajtómon.

Jus:-Cat! Engedj be! Had magyarázzam meg! Az nem az volt aminek látszott... kérlek! Hinned kell nekem!

Nem válaszoltam csak sírtam tovább. De eközben Jus észrevette hogy nincs kulcsra zárva az ajtóm ezért berontott.

Jus:-Figyelj Cat! Az nem az volt aminek látszott! Én téged szeretlek!! Kérlek! Hinned kell nekem!

Én:-Igen,nem az volt! Mire voltam jó?? Egy egyészakás kaland? Gondoltad jó leszek neked egy napra majd lecserélsz! Azt hittem hogy őszintén szeretsz! De tévedtem!! Szóval haggy békén!

Jus:-NEM!!! Én téged szeretlek! Esküszöm...mindennél jobban! Csak Beki félrehívott és megcsókolt. Akkor láttál meg minket! Catilin! Én téged szeretlek! Be tudom bizonyítani!

Megfogta a kezem és felrántott az ágyról. Nekiszorított a falnak és szenvedélyesen megcsókolt. Ki akartam szabadulni a szorításából. De nem tudtam. Most kimutatta az erelyét. Szorosn átölelte a derekamat és magához láncolt. Nem bírtam szabadulni. Nem csókoltam vissza. Nem hiszek neki. Pedig őszintének tűnt amit mondott. De nem...nem bocsátok meg ilyen könnyen. Körübelül 1 percig csókolhatott. Utánna elhúzódott és mélyen belenézett a szemembe. Nem engdte el a tekintetemet.

Jus:-Hiszel már nekem?

Én:-Lehet,de nem bocsátok meg ilyen könnyen!!

Jus:-Szóval harcoljak érted?

Nem feleltem. Csak mélyen belenéztem a szemébe.....

 

                        11.rész

                        Harcolj!

 

Én:-Még nem hiszek neked!

Jus:-Mit csináljak hogy elhidd?

Én:-Haggy magamra! Át kell gondoljak mindent.

Jus:-Oké,de előtte...-- közelebb húzódott és megcsókolt. Nem csókoltam vissza. Ki akartam szabadulni. Haragszom rá. De nekiszorított a falnak. Lefogta a kezemet hogy ne tudjak szabadulni. Próbáltam kapálózni de nem ment. Egyre szenvedélyesebben csókolt. Annyira nehéz volt ellenálni neki. Már teljesen megszédült a fejem. Egyre jobban vágytam a csókjára. Justin arra várt hogy visszacsókoljak. Végül megadtam magamat. Nem kapálóztam tovább. Visszacsókoltam. Annyira jól esett a csókja. Nagyon szerettem. És nem bírtam haragudni rá. Már alig kaptam levegőt. Nem voltam egyedül vele. Justin elhúzódott levegő után kapkodva. Egy győzelem teljes mosoly jelent meg az arcán. Nem akartam a szemébe nézni. De az államnál fogva felemelte az arcomat. Mélyen belenézett a szemembe.

Jus:-Nagyon szeretlek. De most mennem kell. Addig fogok "harcolni" amíg nem hiszel nekem! És én fogok győzni!!

Kiment az ajtón és szépen becsukta maga mögött.. És gyorsan letusoltam,fogat mostam felvettem a "pizsamámat" és elgondolkoztam hogy mi történt velem ma.

Másnap reggel korán keltem. Gyorsan elkészültem és indultam is a terembe. Mil ma nem jött suliba mert beteg lett. Így egyedül maradtam mint a kisujjam. Töri óra elején megszólalt a hangosbemondó.

:-Új diák érkezett hozzánk. A neve Joe Halpen.

Ekkor belépett egy rettentően helyes gyerek az osztályba. Gyönyörű kék szeme volt. A haja pedig szőkés barna. Nagyon jól nézett ki. De Justin jobb volt. Nem volt máshol hely csak mellettem. Nagyon megörültem. Mikor mellém ült megcsapott az illata. Justin hátranézett. Egy gyilkoló pillantást vetett Joe felé. A napom nagyon jó volt. Megismerkedtem Joe val. Nagyon aranyos srác volt. Egész nap vele mászkáltam. Minden lány irigy volt rám. Joe látszólag kezdett túlságosan is megkedvelni. Ennek nem örültem. Nem akartam összejönni vele. Megláttam hogy Justin Stellával mászkál. Nagyon dühös lettem. Joe mikor meglátta Stellát beleszeretett. Elhívta randizni. Egyedül maradtam. Gondoltam kimegyek kosarazni. Dobtam párat. Majd azt hallottam hogy valaki van mögöttem. Ekkor valaki befogta a szememet és a számat. Elkezdett húzni a raktár felé. Nagyon megilyedtem. Nem tudtam ki lehet az és mit akar velem csinálni......

Egy kicsit rövid lett de remélem teccik...puszii

 

             

                       12.rész

                Az én hibám!!

 

Nagyon féltem. Beráncigált a raktárba és berúgta az ajtót. Ledobott a földre. Felnyögtem mert nagyon fájt. Mikor felnéztem láttam hogy 2 harmadikos állt előttem. Az egyik Richi volt a másikat nem ismertem.

Richi:-Mondtam hogy megbánod amiért nem randiztál velem! Zac...fogd le.

Zac letérdelt mellém és felhúzott az ölébe. Lefogta a két kezemet. Richi elkezdte csókolgatni a nyakamat.

Én:-Szállj le róllam te állat! Segítség!!

Zac befogta a számat is.

Richi elkezdte leráncigálni rólam a felsőt. Próbáltam belé rúgni. Ezért nagyon erősen belerúgott a lábamba. Felsikítottam mert nagyon fájt. Úgy éreztem hogy eltört. A felsőmet már leszedte rólam, már csak egy melltartó volt rajtam. Elkezdett babrálni a nadrágom gombjával. Próbáltam kapálózni hogy ne sikerüljön neki. De minden egyes mozdulatnál nagyon fájt a lábam. Már ömlöttek a könnyeim.

Richi:-Ne félj...nem lesz annyira rossz!! Legalább ezután nagylány leszel!

Richi kigombolta a nadrágomat és lerángatta rólam. Majd rámmászott és megcsókolt. Próbáltam elhúzódni de nem sikerült. Eközben Zac egyfolytába röhögött. Richi elkezdte csókolgatni a nyakamat és a melltartómmal babrált. Összeszedtem minden erőmet és oda rúgtam neki ahova kell...(gondolom tudjátok miről beszélek)

Richi:-Te szemét ribanc!!

Teljes erővel belevágott a fejembe. Már nem éreztem semmit. Nem hallottam a hangokat. Annyit láttam még hogy kinyílik az ajtó és világos lett. Utána kihunyt a fény és nem hallottam semmit.

Amikor felébredtem minden fehér volt körülöttem. Úgy vettem ki hogy egy kórházban vagyok. Egy lány odarohant hozzám.

...:-Jajj de jó hogy felébredtél...Justinnal nagyon aggódtunk érted!

Én:-Te ki vagy?? Justin??!! Ki az a Justin?

Oldalra néztem. Valaki szorongatta a kezemet. Justin Biebert láttam!!

Én:-Justin Bieber??!!!!

Justin:-Nem emlékszel rám meg Millire?

Én:-Csak annyit tudok hogy énekes vagy... de téged (a lányra néztem) nem ismerlek!

Ekkor bejött az orvos.

Orvos:-Egy darabig még nem fog emlékezni semmire. Agyrázkódása volt. De körülbelül 5 óra múlva emlékezni fog mindenre.

Az orvos és az a Mil nevű lány kimentek. Ketten maradtam Justin Bieber-rel.

Justin:-Akkor...nem emlékszel semmire ami történt?

Én:-Nem....mi történt?? Miért vagyok kórházban? És te hogy hogy itt vagy mellettem? És ki az a Mil?

Justin:-Nem mondhatok el neked semmit! Az orvos megtiltotta!

Én:-Nagyon jó. Azt se tudom ki vagyok. Van egy Mil nevű lány. És Justin Bieber itt ül mellettem egy kórházban. És nem tudom miért vagyok kórházban. Na mindegy. Megyek sétálok.

Megmozdítottam a lábamat. Felsikítottam mert nagyon fájt.

Justin:-Ne mozogj! Eltört a lábad!

Ezt méregtől könnyes szemmel mondta.

Én:-Miért? Mi történt??... Ja. nem mondhatsz semmit.

Justin:-Az én hibám! Nem vigyáztam rád eléggé...

Én:-Nem vagy a bébiszitterem... Vagy de??

Kikerekedett a szemem.

Justin:-Nem, nem vagyok az.-elkezdett kuncogni.

Közelebb hajolt és megcsókolta a homlokomat.

Én:-Ezt miért kaptam??-teljesen elpirultam.

Justin:-Mert szeretlek.

Nem bírtam megszólalni. Csak néztem bele gyönyörű barna szemeibe. Justin Bieber szeret engem?? De szeretnék már emlékezni mindenre!!

Justin ezt látta ezért elővette csábos mosolyát. Teljesen el voltam ájulva. Annyira szexi volt.

Én:-Nem ismerlek...de érzem hogy szeretlek.

Nagyon sokat beszélgettem Justinnal. Majd neki el kellett mennie.

Eltelt egy hét...és még mindig nem emlékeztem semmire. Kezdett nagyon idegesíteni. Majd kijelentették hogy visszamehetek a suliba. Az igazgató azt mondta Justinnak hogy legyen a szobatársam mert nem akarja hogy valami baj történjen. A szobára se emlékeztem.

Mikor beléptünk Jus elment a mosdóba. Próbáltam menni. Hirtelen nagyon megszédültem és összestem. Justin kirohant a nagy zajra.

Justin:-Úristen Cat!! Jól vagy?? Cat!! Szólalj meg!

Én:-Justin!!

Jus:-Mi a baj??

Én:-Semmi,csak emlékszek... (hirtelen eszembe jutott Zac és Richi) MINDENRE!

Elkezdtem nagyon sírni. Justin eközben felsegített és az ölébe ültetett. Próbált vigasztalni.

Jus:-Az én hibám az egész!! Nem figyeltem rád!! Miattam történt ez veled!-egy könnycsepp jelent meg az arcán.

Gyorsan letöröltem.

Én:-Nem, nem a te hibád!! Csak is az enyém! Mert szembe akartam szállni Richivel! Ahogy kimondtam a nevét nagyon dühös lettem!

Én:-Hol van Richi és Zac?

Jus:-Kicsapták őket az iskolából.

Én:-Sajnálom!

Jus:-Mégis mit!!

Én:-Hogy Joe-val akartalak féltékennyé tenni. Mert at éreztem hogy neked nagyon fontos Beki...

Jus:-Hogy mondhatsz ilyet?? Én téged szeretlek! Mindennél jobban... hiszel nekem?

Nem válaszoltam csak megcsókoltam. De egy dolog nem hagyott nyugodni! Ki küldte rám Richit?? Ezt ki kell derítenem!! Addig nem nyukszom.......

 

Na szóval...ezt a történetet egy ideig nem fogom folytatni mert nincs ötletem hogy mi legyen a következő. De a többit mindenesetre folytatom! Remélem olvassátok! Várom a komikat!! PUSZI NEKTEK!!

 



 

 

                      VERSENY!!!

 

Kíváncsi vagyok,hogy ti hogyan folytatnátok a történetet! A ti képzelőerőtök érdekelne!! Az Izabellás történetemhez írjatok folytatást léccy! Ti hogyan képzelnétek el kettejük között lévő vonzalom folytatását?? Írjátok meg nekem erre az e-mail címre: tadrika1996@freemail.hu 

A tárgy neve ez legyen: Folytatás szerintem....

A neveteket ne felejtsétek a folytatás alá írni!!! A nyertesnek valami ajándékot találok ki!!! És a folytatás kikerül az oldalamra!!!

 A verseny addig tart amíg jönnek az üzenetek!!

Remélem sok üzenet fog jönni! Sok sikert!!

Addig is Justin legyen veletek!!!! ♥♥

 

 

                                              13.rész

                Megint semmi

 

*hát sziasztook... képzeljéteek... megszállt az ihlett... és FOLYTATOM!! na ki örüül??

 

Ez a napom nagyon unalmasan telt...örültem hogy ismét emlékszek mindenre... Hála istennek (:

Este lefeküdtem és Justin szoros karjaiba bújtam. Nagyon hiányzott már.

Mikor reggel felkeltem egy érzés fogott el... hol vagyok?? Kié ez a szoba?? Próbáltam megmozdulni, hát észrevettem, hogy valaki szorosan ölel... ÚRISTEN! Kinél vagyok? Hol vagyok?? Majd az ember mögöttem elkezdte simogatni az arcom. Nagyon féltem. Nem tudtam ki ez. És mit akar tőlem??

Gyorsan felkeltem, és talpra álltam. Gyorsan megfordultam. Nem hittem a szememnek... ÚRISTEN! JUSTIN BIEBER! Mit keresek vele egy ágyban?? És mióta ismerem?? Mi van?? úristen!!

JustinB:- Catilin mi a baj??

Én:- Justin Bieber??!! Úristen! Honnan tudod a nevemet?? És miért vagyok veled egy ágyban??

Ekkor felállt... én nekidőltem a falnak... nem mondom hogy féltem tőle, de nem voltam magabiztos.

JustinB:- Megint nem emlékszel??

Én:- Mire?? -- mondtam egyre kétségbeesetten.

JustinB:- Megint emlékezetkiesésed van?? Nemár! Ezt nem mondta az orvos!!

Én:- Mivan?? Milyen orvos?? Mondd már el hogy mivaaan!!! --- mondtam. A sírás környékezett. A könycseppek elekezdtek lehullani az arcomon.

JustinB:- Ne kezd el sírni!! -- odajött hozzám és átölelt. -- Ne félj!! Nem történt semmi !! Vgayis történt, de nem mondhatok el semmit!!  Mert akkor soha nem fogsz elékezni!

Justin Bieber odahúzott az ágyhoz, beleültetett az ölébe és csitítgatott.

Mikor megnyugodtam elgondolkoztam a dolgokon.

A híres Justin Bieber ÖLÉBE ÜLÖK!! Úristen!! A lányok kedvence, engem nyugtat, meg ölelget... wáhh... dejó nekem.  Ciki lenne kérni egy autogrammot??

Én:- Figyelj... nem tudom hogy mi történt velem, vagy hogy honann ismerjük egymást vagy mivan...

JustinB:- De??

Én:- Kérhetek egy autogrammot?? Nem mindennapi hogy az e,ber egy ilyen sztár karjai között ébred!!

JustinB:- Ajj... autogrammot?? Te annál sokkal többet is kaphatsz!!

Értetlenül néztem rá...

Hirtelen megpuszilta az arcom... égett az arcomon a bőr. ÚRISTEN! A híres énekes engem puszilgat!! Mindjárt elájulok! Teljesen elpirultam.

Én:- Hát...jó ez nekem fura! Justin Bieber ölében ülök... és engem megpuszilt... na jó... szerintem álmodok.... --- elkezdtem nevetni saját szerencsétlenségemen.

Justin:- Szeretlek Cat!! Nagyon!!

Mivvaan?? xd. Engem szeret Justin Bieber?? Meddig voltam távol?? Najó... ezt nekem nehéz felfogni! Justin Bieber engem szeret??!!! Ez lehetetlen!!

Én:- Tesséék?? Te engem?? Najó...nekem ez durva, én tényleg álmodok. Merre van a fürdő??

JustinB:- Arra.

Gyorsan felálltam és bementem a fürdőbe... elkezdtem jéghideg vízzel locsolni magam és csak ezt mondogadtam.

ÉBREDJ FEL! ÉBREDJ FEL!

Egy kicsit hülyén nézhettem ki, de nem érdekelt!!

Ekkor halk kuncogást hallottam magam mögül.

JustinB:- Ez nem álom! Ez a valóság! Csak nem emlékszel semmire!!

Én:- Minden álomba ezt mondják! De... ha már álomban vagyunk, úgyis felébredek, és bármit csinálhatok. Egy kacér mosoly jelent meg az arcomon.

JustinB:- Mire gondolsz?? Akkor bármit csinálhatok veled?? Ha azt hiszed hogy felébredsz akkor nem mindegy,?

Én:- Háááát.... végülis de... de azt... azt nem. Azt még álmomban sem szeretném!! xD.

Justin Bieber lassan odasétált hozzám, átkarolta a derkam. Megcsapott az illata. Mint ha ezt az illatot már ismerném. Kezdett derengeni valami. Mi van ha tényleg nem álom?? Akkor harcoljon, vagy nem tudom... ha van köztünk valami.

Mikor ajkunk már majdnem összeért, gyorsan elhúzódtam.

Justin:- Mi a baj??

Én:- Amikor megéreztem az illatod akkor ismerős volt... és akkor ezek szerint nem álom... és ha van köztünk valami, akkor hódíts meg újra!!

Justin:- Ez az átkozott illat... pedig már majdnem megvoolt. --- nyafogott.

Ha van köztünk valami... harcoljoon..............

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Képgaléria



Archívum

Naptár
<< Január / 2020 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 43405
Hónap: 412
Nap: 15